

A TéKa és a Csemadok közreműködésével – az Impulzus szervezésében – mintegy húsz előadó vett részt 2024. december 13-i Regionális alternatívák – társadalmi szerepek című konferenciánkon, amelynek célja a Komáromot, illetve környékét érintő kutatások bemutatása volt a 19. századtól napjainkig. A helytörténeti fókuszú konferencia első felét Révkomáromban tartottuk meg, majd Dél-Komáromban folytatódott rendezvényünk. Így a konferencia nemzetközi mivoltát nem csupán az előadói kör, de a rendezvény két eltérő – szlovákiai és magyarországi -helyszíne is jól jelzi. A konferencián számos érdeklődő vett részt, amely folytatásra – vagyis egy hasonló rendezvény megszervezésére – buzdítja a szervezőket!