Legújabb programunk igazán különleges és emlékezetes élményt nyújtott a résztvevőknek – köztük a gimnazista fiataloknak is. Az esemény az Impulzus társszervezésében, a zsidó hitközség támogatásával valósult meg.
Kiemelt programpont – Roni Lustig előadása
A rendezvény egyik csúcspontja Roni Lustig, a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának igazgatója megrendítő, személyes hangvételű előadása volt. Beszédében kiemelte a múzeum jelentőségét és az emlékezés súlyát, hangsúlyozva, hogy az emlékek nem csupán történeteket őriznek – hidat képeznek a múlt és a jelen között, és figyelmeztetnek arra, hogy soha ne felejtsünk.
️ Történeti érdekesség
Az előadó szülei alapították meg Tzfat-on a múzeumot, amelyet ma ő maga vezet. Előadásában nemcsak a múzeum történetéről hallhattunk, hanem az Izraelbe alijázott dél-szlovákiai zsidóság – köztük a komáromi közösség – történetéről is. Ez a rész különösen mély és elgondolkodtató betekintést nyújtott a hallgatóságnak.
Művészeti program
A nap során ellátogattunk a komáromi Klapka György Múzeumba, ahol megtekintettük Miriam Neiger-Fleischmann – Komáromban született, Izraelben élő művész – A komáromi holokauszt emlékezete – “Betűk a tűzből” című kiállítását. A tárlat megrendítő erővel mutatta be a holokauszt tragédiáját és az emlékezés fontosságát, maradandó élményt nyújtva a látogatóknak.
Hálás köszönet mindenkinek, aki részvételével és támogatásával hozzájárult az esemény sikeréhez!


